VENDÉG VAGY A TERMÉSZETBEN…

Ki ne szeretne kirándulni a természetben! Hiszen olyan békés, pihentető a fák között sétálni, gyönyörködni a természet csodáiban. S az is igaz, hogy vaknak kell lennünk, ha nem látjuk, sehol sem érintetlen. Mi emberek sokat ártunk környezetünknek.

A Barangoló Közhasznú Egyesület a tótkomlósi Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédő Egyesület közreműködésével 2018. november 17-én délelőtt rendezte meg a Dél-békési Civil Szövetség második konferenciáját, melynek témája a helyi környezet védelme volt.

A szövetség minél több település civil szervezeteit szeretné megismertetni egymással, így a helyszín és a téma mindig változik. A természetvédelem témájában nagy múltra tekint vissza a Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédő Egyesület, régi ismeretségünk, együttműködésünk volt az oka, hogy őket kértük meg mostani konferenciánk megszervezésében. Komoly szakmai munka folyik az egyesület életében, melyből ízelítőt láthattunk és hallhattunk a mai napon.  Tótkomlóson stílszerűen a Természet Háza volt helyszínünk, ahol rögtönzött kiállítás fogadta az érkezőket. Varga Beáta, a Száraz-ér Társaság titkára köszöntötte a szervezetek képviselőit, majd Mótyovszki Róbert, Tótkomlós alpolgármestere nyitotta meg konferenciánkat. A Dél-békési Civil Szövetség lehetőségei és tervezett programjai mellett ezt követően a néhány napja induló honlapunkat, a Dél-békési Barangolót (https://delcivil.hu) ismerhették meg a jelenlévők, mely bemutatkozási és megjelenési lehetőséget nyújt minden civil szervezet számára, akinek fontos saját szervezeti tevékenységének „reklámozása”.

Ezt követően következett fő témánk. Első előadónk Kárász Gáborné, a Tótkomlós Turizmusáért Egyesület elnöke mutatta be egyesületüket, a turizmus fontosságát és lehetőségeit, valamint beszélt a környezeti értékeink és a turizmus kapcsolatáról. Következő előadónk Haskó János, a Száraz-ér Társaság elnöke volt, aki bemutatta egyesületük tevékenységét, azt, hogyan igyekeznek természeti értékeinket megóvni, milyen elméleti és gyakorlati feladatokat oldanak meg.

Rövid szünet után Balogh Gábor, a Száraz-ér Társaság tagja hívta fel a figyelmünket milyen problémákkal is kell szembenéznünk bolygónk védelmében. Generációk bevonása a környezetvédelembe című előadása, nagy hatással volt a jelenlévőkre. Mindez szükséges is, hiszen komolyan kell vennünk  környezetünk védelmét, ha az szeretnénk, hogy unokáink is gond nélkül élhessenek a Föld bolygón!

A szervezetek bemutatkozásával zártuk konferenciánkat, hogy ezáltal is jobban megismerhessük egymást.

Következő konferenciánk témája a közösségfejlesztés lesz, melyet a végegyházi Barangoló Közösségi Házban rendezünk meg. Szeretettel várjuk a szervezetek képviselőit.

A Dél-békési Civil Konferenciát a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.

Barangoló Közhasznú Egyesület