Önkéntes délután
Szeptember 17-én, szombat délután - Barangoló Közhasznú Egyesület és a Végegyházi Sporthorgász Egyesület meghívására - sokan összejöttünk, hogy, a Száraz-ér partján pihenőhelyeket alakítsunk ki, valamint a leendő Végegyházi Közösségi Ház épületét és udvarát is rendbe tegyük.
Tulajdonképpen történetünk néhány héttel ezelőtt kezdődött. A Száraz-ér nagyon kedves a végegyháziaknak, s a már meglévő pihenőhelyek mellett újakkal is szerettük volna bővíteni.
Ennek érdekében a felajánlott és vásárolt faanyagból hozzáértő segítőink asztalokat és padokat készítettek, melyek remélhetőleg a természetet kedvelők örömére pihenőhelyül szolgálnak majd az ér mentén. A fabútorok kihelyezése ezen a szombati napon történt, a Barangoló Önkéntesek Végegyházáért program keretén belül.
A megüresedett régi 2-es iskola épületében pedig szeretnénk közösségi házat létrehozni, ehhez pedig először mind kívül, mind belül ki kellett takarítani, a terepet el kellett rendezni, s ez a helyszín is gazdagodott fabútorokkal.
A két helyszínen is folyó munkálatokhoz felhívásunkra – nagy örömükre - sokan eljöttek. A több mint harminc önkéntes hajlandó volt feláldozni a szombat délutánját, hogy a községünk újra gyarapodhasson.
Aki tudott, hozott magával szerszámokat is, és falavatásra kerültek a pályázati támogatásból vásárolt új szerszámok is. A közös munka nyomán folyamatosan szépültek a helyszínek, eredményes munkát végeztünk. A patak partra kikerültek az új asztalok, az iskolaudvar is megszépült, a közös munka eredményeként.
A munka végeztével, 19 órától közös szalonnasütést rendezünk, amely immár szokásos levezetése a közös foglalatosságainknak. Gyerek- és felnőtt önkénteseink végre megpihenhettek, s jóízűen beszélgettünk falatozás közben. A beszélgetés folyamán szót ejtettünk a további feladatokról és az épület hasznosításáról, a szeptemberi kerekasztal találkozóra már végleges tervezettel léphetünk a szervezetek elé.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a mai nap sikerében segítséget nyújtottak.
A nap támogatója a Nemzeti Civil Alapprogram volt.
- VB -
Régen....
... és most!