A jó példa ragadós
Községünkben, Végegyházán a civil szervezetek is igyekeznek kivenni részüket a foglalkoztatás bővítésében, az emberek számára a hasznos munka biztosításában. Az önkéntes munkán keresztül pedig segíthetünk a foglalkoztatást helyettesítő támogatás magtartásában.
Az elmúlt évben a Barangoló Közhasznú Egyesület a kulturális közfoglalkoztatás keretében két, a közfoglalkoztatás keretében pedig egy fő számára biztosított folyamatos munkát. E mellett a Munkaügyi Központtal és a Nemzeti Rehabilitációs Intézettel együttműködve megváltozott munkaképességű foglalkoztatottat is alkalmaztunk. Az idei évben már a Végegyházi Sporthorgász Egyesület is csatlakozott hozzánk, és a közfoglalkoztatás keretében egy főt alkalmaz a horgásztó körüli teendők ellátására. A lehetőség tehát adott a többi szervezet felé is, hiszen olyan munkatársra tehetünk szert, aki a céljainkkal egyet ért, munkáját szívesen végzi, és nem utolsó sorban megkapja a bérét is, amelyet a munkaügyi központ 85%-ban térít meg a szervezeteknek. Így nagyjából éves szinten 150 ezer forint önrésszel jutunk egy nyolcórás munkaerőhöz.
A Barangoló Közhasznú Egyesület az idei évben is szeretne egy kulturális közfoglalkoztatottat kérni a Nemzeti Művelődési Intézettől, valamint továbbra is alkalmazunk egy főt a közfoglalkoztatás keretében. A jelen pillanatban így biztosítottnak látszik az egyesület humán erőforrás szükséglete és a szakmai munka színvonala is.
Az utóbbi időben többen megkeresték a Barangoló Önkéntes Pontot, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megtartásához szükséges harminc napos munkaviszonyt megszerezhessék nálunk. A törvény lehetőséget ad arra, hogy a harmincnapos munkaviszonyt önkéntes munkával is megszerezhesse, aki más módon nem tudja. Ez természetesen nem ad arra módot, hogy a közmunkát megkerülje valaki, de ha nem tud munkaviszonyt felmutatni, akkor tudunk segíteni. A feltételek között van az is, hogy a fogadó szervezet rendelkezzen önkéntes regisztrációval.
Ennek keretében egy fő a Barangoló Közösségi Házban kezdte meg a munkát, három főt pedig a horgasztóhoz tudtunk kiközvetíteni, így biztosítva számukra a szükséges foglalkoztatási időt.
A mai helyzetben, mikor a megélhetés és az önfenntartás központi szerepet kap, ebben a régióban szükség van arra, hogy aki képes, az segítsen a foglalkoztatási helyzet javításán. A civil szervezetek is, ha kis mértékben is, de igyekeznek hozzájárulni a közös célhoz.
Barangoló Közhasznú Egyesület