Osztálytalálkozó

Végegyházán az Általános Iskolában 2009. október 17-én osztálytalálkozót tartottunk.

 

 

A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,

Csak álom volt a régi jó világ,

És, mint a fecske alkonyati szélnek

21 éve szárnyat bontott egy sereg diák.

Izgatottan léptünk be ismét az iskola falai közé, felelevenedtek a régi emlékek. Az első, amit megpillantottunk az a tablónk volt. 1988-ban 20 gyermeket indított útnak a nagybetűs életbe Janosik Anna osztályfőnök és Baráth Mihály, az akkori igazgató. Most, amikor ismét találkoztunk, nagyon jó volt látni az egykori osztálytársakon a változást, és hogy még mindig van összetartás.

 

Az osztályfőnöki órára előkerült a nyolcadikos napló. Janosik Anna felolvasta névsor szerint, ki hová készült továbbtanulni, és mindenki elmesélte, mi történt vele a 21 év alatt. Aki hiányzott és tudtunk róla, azt is elmeséltük. Sokat beszélgettünk, az iskolában történt változásokról is. Az első terem padjai között ülve megint diáknak érezhettük magunk, még ha csak egy rövid időre is. A mostani iskolaigazgató, Lázár Szilveszter is mesélt az iskola jelenéről. Az óra után egy ebéd várt Mezőkovácsházán a Farmer Csárdában, ahol tovább folytattuk a beszélgetést, felelevenedett a múlt, sokat nevettünk.

Öröm volt nézni, hogy ebben a rohanó világban még mindig figyelünk a másikra, tudunk tiszta szívvel nevetni.

Amikor elköszöntem az osztályfőnökünktől, azt mondta,  20 év múlva reméli, megint találkozunk. Bízom benne, hogy nem kell addig várni, és megint összejön a kis csapat.

Kalmárné Juszkó Natália
Fotó: Kalmár Pál