Vetélkedő az egészséges életmódról

Az alsó tagozatos gyerekek november 16-án délután a művelődési ház előterében versengtek egymással, számot adva tudásukról.

November az egészség jegyében telt iskolánkban, s az alsó tagozatos tanítók olyan feladatokat állítottak össze tanítványaik számára, melyek játékosan kérték számon az elsajátított ismereteket. A verseny előtt a diákok évfolyam szerinti vegyes csapatokat alakítottak, hogy az öt csapat egyenlő eséllyel indulhasson.

Az első feladat a névadás volt, majd két soros bemutatkozó versikében, rímekkel kellett bemutatkozniuk. Majd minden csapat egy-egy képviselője ételeket kóstolt. Bekötött szemmel fel kellett ismerni a különböző ízeket: almát, kökényt, sajtot, olajbogyót, disznósajtot. Közben a csapat többi tagja egészségtotót töltött ki. Ezután a képkirakó játék következett, ahol a több darabra vágott képet kellett egy egésszé összerakni.

 

Nemrég részesei voltunk a mentősök előadásának, ezzel kapcsolatban kaptak a csapatok két-két villámkérdést. Ugyancsak ezen az előadáson ismerhették meg a gyerekek a stabil oldalfekvést, melyet minden csapatnak be is kellett mutatnia. Majd szóláncot kellett folytatni zöldségekkel, gyümölcsökkel, az első szó a körte volt. S visszatérve a múltkori előadáshoz, a mentősök munkájáról kellett csapatmunkában plakátot készíteni. Minden feladat elvégzése után értékelve lettek a csapatok, s míg a pontszámokat a plakátkészítés után összesítette a zsűri, addig meguzsonnáztak a gyerekek. Minden asztalra még egy-egy tálca banán is került az iskola jóvoltából, melyet jóízűen fogyasztottak el a résztvevők.

Majd elérkezett az eredményhirdetés pillanata is. A Gyümölcsök, az Alma, a Tornászok, Az Almák, és a Répa csapata elégedetten vehette át oklevelét, hiszen fej-fej mellett haladt az öt csapat. Mindenki jókedvűen, elégedetten indulhatott haza a verseny végén.

- HJ -