Otthonunk Békés Megye  Végegyházán

Ötvenegyedik állomásához érkezett a megyejárás programsorozat 2010. 01. 25-én Végegyházán.

 A kulturális és tájékoztató rendezvényt a Békés Megyei Önkormányzat szervezi  Otthonunk Békés Megye címmel. A rendezvény során megtekinthető a megyénk történetét bemutató kiállítás, helyi és vendég előadók kulturális műsora.

A mai rendezvény Varchó István polgármester úr ünnepélyes megnyitóbeszédével kezdődött. „Közös munkánk, értékeink hagyományaink ápolása a jövő záloga, hiszen Békés Megye mindannyiunk otthona”,  számunkra ez a szűkebb haza Végegyháza – egészítette ki a rendezvény jelmondatát polgármesterünk. „Amikor elutazunk, elmegyünk községünkből az ország bármely részére, dolgaink rendezése után  haza jövünk ide, Végegyházára. Itt vannak gyökereink, ide kötnek minket szüleink, rokonaink, barátaink, eddigi életünk emlékei. Azok, akik évekkel, évtizedekkel ezelőtt mentek el, és telepedtek le máshol, az ő szavaikat idézve ugyancsak haza jönnek, Végegyházára látogatva. Elbeszélgetve velük minden szavukból érezhető, még ma is kötődnek településünkhöz, és jó szívvel emlékeznek az itt töltött évekre, évtizedekre. Végegyháza első alkalommal színhelye a megye képviselő testülete által szervezett Otthonunk Békés Megye rendezvénynek. Ez alkalomból szeretettel köszöntöm községünkben kedves vendégeinket, Balogh József urat, a Békés Megyei Önkormányzat térségi tanácsnokát, Dr Dávid Sándor főjegyző urat, Krattinger Márton vezető főtanácsos urat, Plesovszkiné Ujfaluczki Juditot, a Hunyadi János Közoktatási Intézmény igazgatóját, Varga Sándor urat, a Harruckern János Közoktatási Intézmény oktatási igazgató helyettesét, Sáfár Gyula urat, a Békés Megyei Levéltár igazgató helyettesét, Seregi Zoltánt, a Békés Megyei Jókai Színház helyettes igazgatóját, Varga Gábort, Medgyesbodzás polgármesterét, a környező településekről érkezett vendégeket, és végül, de nem utolsó sorban a megjelent végegyháziakat.” A továbbiakban polgármester úr áttekintette községünk múltját és jelenét, majd megkérte Balogh József térségi tanácsnok urat ünnepi beszéde megtartására.

Balogh József elmondta, örömmel jött újra ide hozzánk Végegyházára, arra a kis dél békési településre, amelynek problémái megegyeznek a megyében tapasztalható általános problémákkal. „A Békés Megyei Önkormányzat 2008. márciusában indította útjára ezt a rendezvénysorozatot, hogy megismertesse a megye intézményeinek életét, a megye településeit. A munkanélküliség, a szegénység és a kilátástalanság mind-mind jellemző a megyei kistelepülésekre. A megyerendszer elleni kormányzati támadások, és a vidéket ellehetetlenítő központi irányítás ellenére a megyei települések még működnek, és reményeink szerint működni is fognak. A végegyháziak évszázadok óta laknak itt, és lakni is fognak, nem hagyják elveszni a településüket. Ezt a szándékot most úgy fogjuk demonstrálni, hogy polgármester úr és én a megye térképén elhelyezzük az ujjlenyomatunkat demonstrálva, hogy ez a mi földünk, és itt akarunk maradni az idők végezetéig. Megkérem a vendégeket ők is tegyenek így!”

Ezután Balogh József ajándékot nyújtott át polgármesterünknek, aki viszonzásul egy, a község címerével díszített üveg bort adott át a vendégnek.

Az ajándékozás után – mivel a következő helyszín Medgyesbodzás lesz – Varga Gábor medgyesbodzási polgármester köszöntötte a vendégeket, majd elhelyezte a megyetérképen a községét jelző zászlót.

Ezt követően a  Megyejárás kiállítást Sáfár Gyula, a Megyei Levéltár igazgatója nyitotta meg. Köszönetét fejezte ki, hogy ő nyithatja meg a kiállítást, majd történelmi összefoglalást hallhattunk tőle a megye és községünk történetéről.

A program itt kettévált, ugyanis a művelődési házban kezdetét vette az ünnepi műsor, míg a Polgármesteri Hivatalban a vendégek részvételével került sor Végegyháza község Képviselőtestületének soron kívüli ülésére.  Ennek keretében a megyei önkormányzat és intézményei, valamint az általuk nyújtott közszolgáltatások bemutatására, a megye terveinek és programjainak ismertetésére került sor.

Mint már említettük, a művelődési ház kulturális műsornak adott helyet, melyek egy részében végegyházi produkciókat tekinthettünk meg, másik részét pedig a Békés Megyei Jókai Színház szervezett számunkra. E programra már az óvodások és az iskolások is csatlakoztak, nem csak, mint közönség, de többen fellépőként is.

Elsőként Petőfi Sándor Alföld című versét szavalta el stílszerűen Lipták Edit, majd az óvodások Hópelyhek tánca szórakoztatta a közönséget. A felsős kulturális csoport táncos műsora folytatta a végegyházi fellépők sorát, melyet ismerős vendégek műsora követett. A Mészáros Mihály, Nagy Erika, Tomanek Gábor trió elsősorban a gyerekek számára garantált kellemes perceket, de a felnőttek is hamar bekapcsolódtak „Játsszunk együtt” című gyermekműsorukba. A felkérésnek eleget téve közösen játszottunk, énekeltünk, mindezt nagyon jó hangulatban. Az Alkony Népdalkör dalcsokra következett, melyben végegyházi énekek is felcsendültek, majd a Békés Megyei Jókai Színház két növendékének zenés előadása zárta a sort.

A kulturális műsor végén még volt lehetőség a kiállítás megtekintésére, sőt ujjlenyomatát is elhelyezhette az, akinek erre még nem volt lehetősége. Bizonyítván, hogy bár Végegyháza kicsiny falu, lelkes lokálpatriótákban nincs hiány.

- VB -