Bemutatkozik községünk plébánosa

 Orbán Sándor atya 2008.augusztus 1. óta Mezőkovácsháza plébánosa, és plébánosi feladatokat lát el oldallagosan Kaszaperen és községünkben, Végegyházán is. A következő interjúban őt kérdezem eddigi tapasztalatairól, meglátásairól és terveiről.


Lassan nyolc hónapja érkezett atyánk falunkba, mik voltak az első benyomásai a községgel, a templommal és a hívőkkel kapcsolatban?

Először is köszönöm a megkeresést. Szívesen válaszolok kérdéseire! 2008 augusztus 1-ével nevezett ki a püspök atya Mezőkovácsházára plébánosnak, mely plébániáról oldallagosan a végegyházi és a kaszaperi plébániai közösségeket is ellátom.

Nagyon pozitívak a tapasztalataim Végegyházával kapcsolatosan. Tudom, hogy néhány tíz évvel ezelőtt még nagyon virágzó egyházközség volt, helybenlakó plébánossal. Sajnos a nagy paphiány már nem teszi lehetővé, hogy hasonló, kisebb közösségekben saját lelkipásztor legyen. Valószínű ennek a múltbéli lelkipásztori jelenlétnek, meg a végegyháziak hagyományos vallásgyakorlatainak köszönhetően nagyon sok kellemes tapasztalatom volt az eltelt időszakban.

Minden vasárnap van már szentmise, járt az atya házakat szentelni, a hívekkel békés és jó kapcsolatot alakított ki. Hogy sikerült ezt elérni?

Először is nagyon meglepett, hogy Karácsony Szentestén milyen nagy tömeg jött el a misztériumjátékra és a szentmisére. Nagyon kellemes és felemelő érzés volt számomra. Akkor döbbentem rá, hogy a végegyházi emberek ragaszkodnak a hitükhöz, és ha nem is vasárnapról-vasárnapra jönnek el ennyien a szentmisékre, de ott belül a szívükben, lelkükben megvan az igény a lelkiélet iránt. Sok helyen voltam plébános, és mindenhol szorgalmaztam a Vízkereszt ünnepe körüli házszentelést. Megvallom őszintén, nem sok sikerrel. Gondoltam azért megpróbálom Végegyházán is, hátha akad egy pár család, aki igényli ezt a szép hagyományos egyházi szertartást. És ekkor jött a következő meglepetés, annyian igényelték a házszentelést, hogy alig tudtam egy szombati napba belesűríteni. Sőt egy másik napot is be kellett iktatni, hogy mindenhová eljussak. Őszintén megvallom, ilyen meglepetésre nem számítottam. Mondtam is a kedves híveimnek, hogy jövő évben még jobban megszervezzük a házszentelés, hogy még több családhoz eljussak.

A házszentelés alkalmával nagyon sok kedves családdal megismerkedtem. Mindenhol elbeszélgettem a család tagjaival, hogy vannak, mivel foglalkoznak, hogy telnek napjaik stb. Ezért is jó a házszentelés, mert minden évben legalább egy alkalommal a plébános személyesen találkozhat híveivel, és egy kicsit elbeszélgethet velük. A mai rohanó világban sajnos nem mindig jut egyformán idő mindenkire. A házszentelés egyben családlátogatás is. Az a tapasztalatom, hogy nagy örömmel fogadtak a családok, és ez nekem is nagy örömet szerzett.

Miben látja a fejlődés további lehetőségeit? Mik a tervei a jövőre nézve Végegyházán?

Én azt szeretem, ha a hívek tartják a kapcsolatot a lelkipásztorukkal. Minden ügyünk közös ügy, úgyhogy együtt kell megoldanunk. Látom, hogy segítőkészek az emberek. Kezd kialakulni egy jó kapcsolat a Polgármesteri Hivatallal, az Iskolával, a Civil szervezetekkel. Pályázatot nyújtottunk be a templom és a plébánia épületének felújítására. Remélem sikeres lesz ez a pályázat, és akkor hosszú időre rendbe lesznek téve az egyházi épületek.

A jövőbeni terveim között szerepel a gyerekek, az ifjúság megszólítása. Ők hiányoznak leginkább a közösségünkből. Tudom a mai világban nem könnyű őket a hit, a vallás felé orientálni, amikor annyi mindent ígér nekik a "világ csábítása" ...

De megpróbáljuk. Ne csak Karácsonykor legyenek ott a templomban, hanem Húsvétkor is, Augusztus 20-án is, amikor a templom búcsúja van és sok más alkalomkor is.

A hívek elmondása szerint szaporodnak a vasárnapi szentmisére járók száma. Remélem ez a jövőben is így lesz. Még egyszer köszönöm a kérdéseket.

Köszönöm az interjút.

Stayer Edgár