Községi Nőnap

Végegyháza Község Önkormányzata nőnapi ünnepséget szervezett 2010. március 6-án 14 órai kezdettel a Művelődési Ház nagytermében.

A Nemzetközi Nőnap alkalmából a Községi Önkormányzat – a hagyományokhoz híven - meghívta a településen élő nyugdíjas, háztartásbeli, illetve munkanélküliek szociális segélyében élő hölgyeit, hogy ünnepség keretében köszöntsék őket. Délután egy óra után már megérkeztek az első vendégek, s hamarosan benépesült a terem, mindenki helyet foglalt a megterített asztaloknál.

Varchó István polgármester úr köszöntötte a megjelenteket maga és képviselőtársai nevében.

Köszöntőjében elmondta:” Mi, férfiak köszönettel tartozunk a hölgyeknek a mosolyért, gyengédségért, a türelemért, mely szebbé teszi mindennapjainkat. Köszönettel tartozunk azért a támaszért, mely biztonságot nyújt életünk legnehezebb pillanataiban. Bizonyára valamennyien belegondoltunk már abba, hogy mennyi szépet és jót kaptunk a hozzánk tartozó és a környezetünkben élő hölgyektől a mindennapok során. El kell ismernünk, a nők azok, akik az élet teljességét ölelik magukhoz. Mert nem csak adják az életet, hanem éltetik is azt. Szeretettel, gondoskodással, s ha kell, figyelmeztetéssel, korholó szavakkal. Mindezt azért, hogy az életerő, a derű nap mint nap újjátermelődjön, hogy a rohanó világunkban legyen egy kis sziget, amit ők teremtenek számunkra: a nyugalom, a gondoskodás szigete. Értünk teszik ezt! Ezért vagyunk adósok nekik! Ezért és mindenért!

Március 8. a nők ünnepe. Ebből az alkalomból mondjuk el nekik őszintén, hogy nélkülük mennyivel szürkébb lenne az életünk, mennyivel nehezebb lenne elviselnünk a naponta adódó problémákat és konfliktushelyzeteket. Mondjuk el nekik, hogy jólesik megsimogatni, magunkhoz ölelni őket, s ebből új erőt merítenünk. S ne csak az ünnep napján legyünk figyelmesek! A nők az év minden napján vágynak a megértésre, kedvességre, szeretetre. Rászolgálnak a gyengédségre azért is, mert ők hordozzák a nagyobb terhet, sokszor erejüket meghaladóan fáradoznak a család boldogulásáért. Szeressük őket, és ha ezt tesszük, százszorosan visszaadják a szeretetet feleségként, társként, anyaként….

Kedves Lányok, Asszonyok! Szívből köszöntöm Önöket minden férfitársam nevében ezen az ünnepen, és tavasznyitó bátorságot, lelkierőt, önbizalmat, boldogságot, szépséget, egészséget, sok szeretetet, és az ebből fakadó harmóniát kívánom valamennyi jelenlévőnek és a település minden hölgyének!”

Polgármester úr köszöntője után a végegyházi általános iskolások és középiskolások, akik iskolánk volt diákjai, adtak ünnepi műsort, melyben tánccal, verssel, énekkel köszöntötték a meghívott vendégeket. A szereplők ezzel az ajándékkal fejezték ki szeretetüket.

Ezt követően került sor a megvendégelésre. Ajándékkosárral köszöntötték a megjelent hölgyek közül a legidősebbet, Szlamcsik Jánosnét. Majd Lázár Szilveszter és Szántó László zenélt, s a jó hangulat hatására sokan táncra is perdültek. A program végén tombolasorsolásra is sor került.

A nőnapi műsorban a következő fiatalok vettek részt, akiknek segítségét ezúton is szeretném megköszönni: Androvicz Edina, Cséffai Klarissza, Nyári Nikolett, Rádai Renáta, Szudóczki Szimonetta, Takács Márk, Andrej Andor, Cséffai Csilla, Kemény Dóra, Máté Ferenc, Máté Sára, Puporka Emese, Rácz Szebasztián, Sárközi József, Sipos Adrienn, Sipos Zoltán, Vágó Dániel, Csurár Csaba, Faragó István, Harczman Dávid, Hodroga Márk, Rádai Barnabás és Zsoldi Zsolt, Angyal József, Angyal Karolina, Csurár Rajmund, Gedó Attila, Nyári Mihály , Sipos Angéla és Pekár Adrián.

- HJ -

Községi Nőnapműsora: SKÓT TÁNC  

2. OSZTÁLY-HÓNAPOK

SZALAGOS TÁNC

3. OSZTÁLY-VERSEK

2. ÉS 4. OSZTÁLY-KÓRUS

HAFANANA