Megemlékezés

A kormány 2010. április 17-ét - az évszázados sorsközösségen alapuló lengyel-magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczyński, a Lengyel Köztársaság elnöke halála miatt érzett gyászában - nemzeti gyásznappá nyilvánította. A végegyházi általános iskola felső tagozatosai április 16-án pénteken emlékeztek meg a lengyel-magyar történelem közös eseményeiről és a két nemzet barátságáról, Lipták Zsoltné történelem tanár segítségével.

Lengyel-magyar két jóbarát

Együtt harcol, s issza borát

Vitéz s bátor mindkettője

Áldás szálljon mindkettőre.

2010. április 10-én szombat reggel lezuhant a lengyel államfő, Lech Kaczynski repülőgépe. Az áldozatok között volt még az államfő felesége és a lengyel kormány egy része.

A delegáció éppen a Katyini mészárlás helyszínére tartott, hogy megemlékezzen arról a több mint 20 ezer áldozatról, akiket 1940-ben gyilkoltak le.

Hazánkban ma nemzeti gyász van. Osztoznunk kell a lengyelek gyászában, annál is inkább, mert Magyarország és Lengyelország történelme szorosan összefonódik.

A két ország baráti kapcsolata az Árpádok koráig nyúlik vissza. A szoros kapcsolat az Árpád-ház kihalásával sem szűnt meg. 1335. november 19-én a Károly Róbert által megszervezett Visegrádi hármastalálkozó megerősítette országaink helyzetét kelet-közép Európában.

Nagy Lajos királyunkat, akit a lengyelek csak Magyar Lajosnak neveztek, máig legnagyobb királyukként tartják számon. A három részre szakadt hazánk második erdélyi fejedelme, Báthori István egyben lengyel király is volt. Erdélyt, Krakkóból, a lengyel fővárosból irányította.

A reneszánsz korban, a krakkói egyetem a szellemi élet központja lett. Számos hazánkfia tanult itt európai szinten is kimagasló professzoroktól.

Amikor a 18. században az európai nagyhatalmak beolvasztották Lengyelországot, akkor számtalan magyar család fogadott be lengyel menekülteket.

Az első és a második világháború alatt sem volt ez másként. 1939. Szeptemberében a lengyel hadsereg 35 ezer katonája és még több ezer civil menekült talált hazánkban menedékre.

1956. októberében Lengyelország szerte gyűjtést szerveztek a magyar forradalom megsegítésére. A krakkói diákok teherautónyi vért és gyógyszert hoztak Magyarországra.

1989-90-ben békés rendszerváltásra került sor mindkét országban.

Gazdasági kapcsolataink azóta is folyamatosan bővülnek. A hagyományőrzés mellett igen nagy megbecsülésnek örvendenek egymás országaiban a kulturális és művészeti alkotások.

A magyar és lengyel történelem közös vonásai a két nép között kialakult szoros történelmi barátság tiszteletére 2007-ben a Magyar Országgyűlés és a Lengyel Szejm március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyilvánította.

Ezek a történelmi tények, melyek bizonyítják, hogy a két ország valóban jóban-rosszban kitartott egymás mellett.

Megemlékezésünk végén egyperces néma főhajtással emlékezzünk az áldozatokra és osztozzunk lengyel barátaink fájdalmában.

Lipták Zsoltné