Madarak és fák napja
A Madarak és fák napja alkalmából 2010. május 10-én délután filmvetítéssel egybekötött vetélkedőn vehettek részt a végegyházi általános iskolások.
"...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében."
Ez az idézet Herman Ottótól, a sokoldalú magyar tudóstól származik, aki megalapozta a tudományos madárkutatást Magyarországon a Magyar Ornitológiai Központ megalapításával. Herman Ottó javaslatára 1906 óta a természet ünnepeként tartjuk számon május 10-ét. Az emberek már ősidők óta különös vonzalmat éreznek a madarak és fák iránt. A "Madarak és Fák Napja" mégis az egész természet ünnepe, amikor mi, emberek azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a Földön.
Ezért iskolánk diákjai is ennek az eszmének a fényében töltötték el a hétfő délutánt. 14 órától a felső tagozatos, 15 órától pedig az alsó tagozatos osztályok jöttek el a tornaterembe. Először Szántó László mondta el a gyerekeknek, mit is ünnepelünk ezen a napon, majd egy-egy ismeretterjesztő kisfilmet tekinthettek meg diákjaink, ezt követően pedig totót töltöttek ki a témával kapcsolatban. A csapatok – az ideillő csapatnév kitalálása után – közösen törhették a fejüket a helyes válaszokon, megbeszélve a látottakat és a hallottakat.
A totó kiértékelése után megszületett az eredmény is.
Felső tagozat:
I. Fakopáncs Frici
II. Sólyom
III. Kicsi Rigó
Alsó tagozat:
I. Cinege
II. Kis Cinke
III. Cinegék
- HJ -