Búcsú iskolánktól

A Végegyházi Általános Iskola 8. osztályos tanulói 2010. június 12-én ballagtak el második otthonuktól.

Június közepe - a tanév vége – nem csak azért izgalmas a diákok számára, mert közeleg a várva várt vakáció, hanem azért is, mert a nyolcadikosok már csak néhány napig koptatják a többiekkel együtt az intézmény padjait. A nyolcadikosoknak ez a pillanat búcsú a megszokott közegtől, s egyben reményteli várakozás a jövő eseményeire. S ezeknek a napoknak az izgalmában a többi osztály is osztozik velük együtt. Különösen a felsősök, akik nap, mint nap együtt voltak a ballagókkal, s még inkább a hetedikesek, akiknek feladata a búcsúztatás.

 

De ne szaladjunk előre, hiszen a búcsúzás már néhány nappal ezelőtt megkezdődött! A csütörtök reggeli pedagógusnapon a nyolcadikos diákok és szüleik köszönték meg a pedagógusok munkáját. Péntek reggel – a hagyományoknak megfelelően – a 8. osztály bolondos ruhába öltözött, s így járta végig az osztályokat, intézményeket, s az egész falut. Majd a bolond ballagás után délben, immár átöltözve, szerenádot adtak a végzősök iskolánk pedagógusainak, dolgozóinak.

 

S végre elérkezett a szombat délelőtt, amikor iskolánk immár ünnepi díszbe öltözve várta a ballagókat és vendégeiket. A hetedikesek gondoskodtak arról, hogy emlékezetes maradjon a nyolcadikosoknak ez a nap, búcsúztattak, s egyben tudják, jövőre ők következnek. A ballagók pedig búcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól, barátaiktól, diáktársaiktól, bizonyára fájó szível, de teli reménnyel.

A jövő az övék, s csak remélni tudom, hogy mindenki eléri majd célját, s teljesül az, amit az élettől várnak.

- HJ -