A Végegyházi Általános Iskola 4-8. osztályos tanulói 2012. január 18-án rendhagyó tanítási napon vettek részt, ahol három fontos területtel, az egészséges étkezéssel, a közlekedésbiztonsággal és közbiztonsággal, valamint az életmentéssel ismerkedtek meg közelebbről.
Reggel 9 órakor a helyi Vöröskereszt szervezésében e három terület előadói várták a gyerekeket a központi iskola aulájában. Három csoportot alakítottunk, hogy mindhárom témáról többet tudjunk meg.
Könnyen előfordulhat, hogy játék közben balesetet okozunk, vagy ennek tanúi leszünk. Milyen következményei lehetnek ennek, erről beszél elsőként nekünk Farkas Károly mentőtiszt. S ha már megtörtént a baj, jó tudni, mi a teendő, hiszen sokszor emberélet múlhat döntésünkön. Fontos, hogy soha ne hagyjuk magára a sérültet, ellenőrizzük, van-e légzés és szívműködés.
Előadónk bemutatta, milyen beavatkozással segíthetünk, hogy az alapvető életfunkciókat elindítsuk, s ezt a gyerekek is kipróbálhatták. Fontos, hogy minden esetben győződjünk meg arról, hogy biztonságos-e a helyszín, csak azután cselekedjünk. Az is szóba került, hogyan hívjuk fel a mentőket, melyek azok az információk, amelyeket feltétlenül el kell mondanunk, s milyen segítséget kaphatunk telefonon keresztül is. Végül a mentőszolgálat felépítését, valamint az esetkocsik felszerelését is megismertük.
Iskolába menet nagyon fontos, hogy betartsuk a közlekedési szabályokat, ehhez ismernünk is kell ezeket. Kovács Péter, a Végegyházi Polgárőr Egyesület tagja sokszor okította már diákjainkat ebben a témában, most is ő kérdezgette őket a gyalogos és a kerékpáros közlekedés ismereteiről. Átismételték a kerékpár kötelező felszerelését is, hiszen a biztonságos közlekedéshez ez is elengedhetetlen.
Jegyinák János körzeti megbízott is arra hívta fel a figyelmet, hogy körültekintően közlekedjünk. Ezen kívül számos olyan témát érintett, melyben rendőri munkája során számos tapasztalatra tett már szert. Beszélt a különböző bűncselekményekről és azok következményeiről. Hangsúlyozta, hogy minden esetben kerüljük el az erőszakot! Nem egyedül jött, elhozta kutyáját, Alit is, akit a gyerekek nagy szeretettel fogadták.
Az egészséges táplálkozás mindenki életében nagyon fontos. Ehhez az egyik legfontosabb a megfelelő alapanyag megválasztása. Ilyenkor télen is találunk olyan zöldséget és gyümölcsöt, amely megfelelő táplálékot nyújthat számunkra. Ezek bemutatásával kezdett az egyik helyszínen Prohászka Béla mesterszakács. Ezeket az alapanyagokat sokféleképpen lehet elkészíteni és fogyasztani. A zöldségeket és gyümölcsöket ételek díszítésére is fel lehet használni, ezek fortélyaira is megtanított bennünket előadónk. Hiszen a szépen tálalt étel jobban kínáltatja magát, nagyobb kedvet kapunk elfogyasztásához. Majd a gyerekek is kipróbálhatták a díszítések elkészítését.
Eközben mesterszakácsunk Turóczki Edit élelmezésvezetővel salátákat készített számunkra, melyet jóízűen el is fogyasztottunk.
Érdekes és hasznos délelőttben volt részünk.
Horváth Judit