Föld Napja Kalandtúra 2012
A Barangoló Közhasznú Egyesület és a Szülői Munkaközösség ötödik alkalommal rendezte meg hagyományos akadályversenyét a Föld napján, 2012. április 22-én.
Bár az április most is szeszélyes hónapnak bizonyult, az égiek velünk voltak ezen a napon, hiszen – bár néha riogatott az eső szele – kellemes, túrázós nap virradt ránk.
Szokás szerint reggel nyolckor gyülekeztünk, hogy a kellő előkészületeket megtegyük. Az állomások kellékei, az ebéd előkészítése, valamint az „ebédlő” berendezése bőségesen adott feladatot, de emellett a jókedv is egyre inkább terjedt. A gyerekek is folyamatosan érkeztek a Barangoló Közösségi Házba, ebben az évben tizenkét csapat nevezett a nemes küzdelemre.

Tíz órakor Cséffai Klarissza szavalatával kezdtük versenyünket, majd a felsorakozott csapatokkal Kalmárné Juszkó Natália ismertette az állomások sorrendjét, a legfontosabb tudnivalókat.
A hagyományokhoz híven most is 10 állomás izgalmas feladataival kellett megbirkózniuk a játékosoknak. Saját készítésű kalandlapjaikon gyűjtötték pontjaikat, céljuk az volt, hogy a maximális 150 pont közelébe érjenek. A nagyobbak udvariasan átengedték az indulás elsőbbségét a kisebbeknek.
Első állomásként a Közösségi Ház egyik termében próbálták ki az íjászatot. 3-3 nyílvesszőt lőttek ki a megadott célterületre. Majd a Tűzoltószertárnál tobozokat kellett dobozokba dobálni, mely ügyességet is igényelt, valamint szerencsét is, hiszen minden doboz más-más pontszámú volt.
A következő állomás a közkedvelt mocsárjárás volt, ahol most sem merültek el a gyerekek a sárban a Száraz-ér felé vezető lejáróban. A visszafelé haladó csapatok ismét útba ejtették a Közösségi Házat, ahonnan egyre ínycsiklandozóbb illatok áradtak, a bográcsban főtt paprikás krumpli illata.
A piactéren most is érdekes 13 plusz 1 kérdés várta a helyes válaszadást a totóban, majd kockajáték során a lehető legtöbb értelmes szót kellett alkotni a felülre kerülő betűkből. Az iskola előtt zsákok várták, hogy beléjük bújva ugrálva haladjanak a megadott cél felé a versenyzők.
Majd a liget következett, ahol elsőként növényeket és állatokat kellett felismerni, majd következett a lajhármászás, amely igazán jó erőpróbának bizonyult most is. A liget hátsó részében felállított kúszófolyosó pedig a gyerekek ügyességét tette próbára.
Végezetül utolsó állomásként a Barangoló Gyűjteményes Házban kellett a térbeli puzzle kirakásával Magyarország domborzati térképét összeállítani. A jó munka után kényelmes séta után finom ebéddel várták a szervezők a beérkező csapatokat, majd jöhetett a levezető játék.
 

Az eredményhirdetéssel még várni kellett, hiszen több csapat is azonos pontszámot ért el, így még plusz feladatokat is meg kellett oldani. De előbb-utóbb mindennek eljön az ideje. A felsorakozó kalandtúrások, gyerekek és a kisebbeket kísérő felnőttek izgatottan hallgatták a játék eredményét, s mindenki boldogan ment ki okleveléért és tábla csokijáért, – melyeket Jámborné Svorenj Szilvia és Kalmárné Juszkó Natália adott át – különösen a dobogós helyezettek, hiszen ők még érmet is kaptak a nyakukba.
A 2012. évi kalandtúra eredményei:
I. Zabagépek
II. Eszes Európa
III. Cuki Cicák

A többi csapat, bár nem ért el helyezést, kitett magáért, megérdemlik, hogy megismerjék a nevüket: Pitbull, Európa, Kalózok, Villám, Tigrisek, Földek, Sasok, Lada Tuning, Jaguárok.
Mindegyik csapat megérdemli a dicséretet, és nem csak azért, mert felkészülten jöttek el a versenyre, amit az is mutat, hogy a legelső és legutolsó csapat közötti különbség csak 12 pont lett. Az is nagy örömet okozott, hogy bár a túra útvonala a fél falun átvonult, mégis igen fegyelmezettek voltak kicsik és nagyok egyaránt. Nem hoztak szégyent a Föld Napja Kalandtúra szellemére, sőt…
A Föld Napja kalandtúra támogatói, segítői: Andrej Attiláné, Dékány Ildikó, Gyebnár Tibor, Gyenes Mihály, Horváth András, Horváth László, Jámborné Svorenj Szilvia, Juszkó Józsefné, Kalmárné Juszkó Natália, Kassai Kinga, Kopócs Kornél, Kunos Ágnes, Prágai Ágnes, Rádai János, Rádainé Kunos Klára, Szántó László, Takács Márk, Tóth Piroska, Tóth Zoltán, Tóthné Molnár Katalin, Ujfalusi Dániel, Vágóné Veszprémi Anna.
Horváth Judit
Fotó: Dékány Ildikó, Takács Márk, -HJ-