Arra születtünk, hogy tiszta legyen még a szívünk…

Énekelték Presser Gábor immár klasszikussá vált musicaléből az Újévi Gála fellépői a végegyházi Művelődési Ház színpadán.

Január 17-én második alkalommal rendezte meg a Barangoló Közhasznú Egyesület a magyar kultúra napi programját. Idén kibővítettük kínálatunkat, és egész napos elfoglaltságot ajánlottunk vendégeinknek.

Délelőtt 9 órától bemutatókkal vártuk az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket. Kinyó Mónika a bőrdíszműves munka rejtelmeibe vezette be a közönséget, így karkötőket, nyakláncokat, fonott bőrtárgyakat készítettek. Baráth Mihályné és Mráz Zoltánné pedig mézes süteményeket készített erre az alkalomra, melyeket nemcsak szépen kidíszítettek a szorgos kezek, de sokat el is tüntettek az éhes szájak. Jámborné Svorenj Szilvia a keresztszemes hímzés és a csipkeverés titkait osztotta meg velünk. Dömötör Erzsébet a gyöngyfűzés fogásait ismertette meg a kíváncsiskodókkal. A délelőtti rendezvény, amely számos felnőttet, de még több gyermeket vonzott, a mesterségek bemutatkozása programsorozatunk első állomása volt. Egyesületünk kézműves köre bábáskodott az esemény fölött, amelynek megvalósításához a Nemzeti Kulturális Alap nyújtott segítséget.

A délután első meglepetése akkor érte közönségünket, mikor szemük elé tárult, milyen otthonossá tették festőművész vendégünk képei a Művelődési Ház nagytermét. Többen említették, milyen jó lenne máskor is így látni színháztermünket. A művész, Gyöngyösi Károly, Kunágotáról érkezett hozzánk, s nem csak tájképeivel és csendéleteivel örvendeztetett meg minket, hanem még egyéb meglepetéssel is elénk állt. De erről majd később. A kiállítást kedves ismerőse és volt kollégája, Baráth Mihály nyitotta meg, méltatva a művész munkásságát.

A megnyitó után vette kezdetét az Újévi Gála. A műsor Kölcsey Ferenc Himnuszával kezdődött, hiszen a költő e napon fejezte be nemzeti költeményünket a kézirat tanúsága szerint. Kölcsey Ferenc Himnusza nekünk, magyaroknak sokkal több, mint egy vers, ezért is ünnepeljük e napon a Magyar Kultúra Napját, az idén éppen huszadik alkalommal. Ez a gála egy kicsit többről is szólt, mint az ünneplésről, mert példát mutatott az összefogásból is. Idén nem csak végegyházi előadók vállalták a fellépést, hanem a környező települések művészei is eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek velünk. Mezőkovácsházáról, Mezőhegyesről, Magyarbánhegyesről, Kunágotáról és Erdélyből érkeztek előadóink, akik fellépti díj nélkül vállalták a szereplést, így is támogatva műsorunk megrendezését. Az előadóművészet számos területét felvonultató gálaműsorban vers, ének, tánc és hangszeres zene egyaránt szerepelt, sőt festőművészünk meglepetéseként még egy paródiával is gazdagodott a kínálat.

A gálaműsor félidejében került sor a „Végegyháza közösségéért” emlékplakett átadására. Ezt a kitüntetést egyesületünk tavaly októberben alapította, s az idei gálán került először átadásra. Ez évben Szlamcsik Andrásnak ítélte oda a díjat egyesületünk elnöksége, elismerve a kitüntetett közösségért végzett munkáját. Szlamcsik András alapító tagja és húsz éven át vezetője volt a végegyházi Sakk Sportkörnek. Munkáját önzetlenül, társadalmi megbízatásként végezte, tanítványai eredményt eredményre halmozva öregbítették községünk jó hírét. Az elismerést idősebb Csák István, a Sakk Kör egyik alapító tagja és Sári Márk, a sportkör legeredményesebb versenyzője adta át a jelenlévők vastapsa közepette.

E meghitt pillanatok után folytatódott a műsor, egymást követték az izgalmasabbnál izgalmasabb műsorszámok. A műsor végén következett az est sztárvendége, Ásós Attila „Pacsirta”, a Megasztár döntős előadóművész, aki fergeteges mini koncertet rögtönzött a közönség aktív részvételével. S mikor már mindenki azt hitte, hogy nem lehet tovább fokozni a hangulatot, Attila a színpadra kérte az összes szereplőt, s a közel negyven előadó közösen énekelte a Képzelt Riport… Fináléját, ami a gálánk hitvallása is lehetne. A vastaps kikövetelte a ráadást is, hiszen „Azért vannak a jó barátok”. A gála végén a leglelkesebb vendégeink még a táncházban is kipróbálhatták tudásukat.

 

Itt szeretnénk még egyszer megköszönni előadóinknak, hogy produkciójukkal támogatták rendezvényünket: Alkony Népdalkör, Ásós Attila „Pacsirta”, Bíró Imre, Csurár Alexandra, Csurár Zsolt, Dósa Gyula, Döméné Szabó Andrea, Faragó Dávid, Gyöngyösi Károly, Lászlóné Varga Zsófia, Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület Smaragd csoportja, Mezei Mária, Mihály Terézia, Onodi Tibor, Rádai Renáta, Stayer Edgár, Stayer Fanni, Stephanik Éva, Szemerédi Mónika, Szilágyi László, Tóth Katalin.

Az Újévi Gála megrendezéséhez a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nyújtott támogatást.

Ez a nap valóban igazi ünnepe volt a kultúrának, az összefogásnak és a segítő szándéknak. A több mint négy órás program kellemes szórakozást nyújtott vendégeinknek, akik pedig nem jöttek el, egy olyan élménnyel lettek szegényebbek, ami sosem pótolható már. Nagy szerencse, hogy Paulik József filmszalagra rögzítette az eseményt, így egy későbbi időpontban azok is megnézhetik a műsort a Végegyházi Kábel-Tévén, akik nem tudtak eljönni.

- HJ, HL –

/Végegyházi Barangoló/