Uniós projekthét
A Végegyházi Általános Iskola 2012. május 2-4. között uniós projekthetet rendezett diákjai számára.
Hazánk uniós csatlakozása adta az apropóját e tanév második projekthetének, melyben iskolánk tanulói számos tevékenység során szerezhettek bővebb információt az Európai Unióról. Az első két napon a 27 uniós ország közül elsősorban az alapító országokkal valamint Magyarországgal foglalkoztak pedagógusaik segítségével.
A foglalkozásokon megbeszélt feladatok elkészítésével, valamint gyűjtőmunkájuk során kiállítási anyagokat, prezentációkat készítettek, illetve az ünnepélyes zárónapra műsorszámokkal is készültek.
Május 4-én 10 órától először a diákok összeállítását tekinthették meg a vendégek, a diákok és tanáraik, majd Bertalan Mária, a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár munkatársa tartott előadást az alapító országok és Magyarország meséiről.
- HJ -