Mozgáskorlátozottak találkozója
Az idén május 19-én délelőtt rendezték meg a mozgáskorlátozottak találkozóját a végegyházi művelődési házban.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Végegyházi Csoportja hagyományosan tavasszal hívja találkozóra tagjait, de rajtuk kívül idén is érkeztek más településekről is vendégek. Így a végegyháziak mellett Békéssámson, Csorvás, Gádoros, Kaszaper, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes és Orosháza Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagjai jöttek el e találkozóra. A vendégek között foglalt helyet Daniska Józsefné gazdasági vezető is.
Elek Jánosné Julika, a helyi csoport vezetője üdvözölte a vendégeket, köszönetet mondva a tagok által kifejtett segítőmunkáért, majd Varchó István, Végegyháza polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, s megnyitotta a rendezvényt.
Majd a végegyházi csoportban kifejtett aktív munkájáért elismerő oklevelet nyújtottak át Elek Jánosnak, Mihály Teréziának, Molnár Ferencnének, Rácz Lászlónak és Rácz Lászlónénak, valamint a folyamatos anyagi segítségért Király Sándornak.
Ezt követően néhány perc erejéig a halottakra emlékeztünk, akik már nem lehetnek velünk, Mihály Terézia szavalata segítségével.
A találkozón most is helyi fellépők szórakoztatták műsorukkal a közönséget, a végegyházi óvodások, iskolások és a Barangoló Százlábú Tánc-csoport változatos műsorszámai nagy sikert arattak a nagyteremben ülő vendégek körében.
Ezt követően megszólalt a zene, Lázár Szilveszter és Szántó László jóvoltából, sokan táncra is perdültek. Majd a finom ebéd következett, s egy kis pihenő után újra jöhetett a tánc. A délután folyamán még tombolahúzás is tarkította a találkozó programját.
Horváth Judit
Fotó: Tóth Bettina, HJ