Látogatás a Takarékszövetkezetben
Október 31-e a Takarékosság Világnapja. Ebből az alkalommal látogattak el a végegyházi alsó tagozatos gyerekek tanítóikkal október 26-án délután a helyi Takarékszövetkezetbe.
Októberben már többször beszélgettek az alsós tanulók a takarékoskodásról, sőt plakátokat is rajzoltak e témáról. Az általuk készített rajzok a Takarékszövetkezet épületének nagy ablakait díszítették, s díszítik most is. Minden plakátkészítő kisdiák köszönetképpen egy-egy „szélmalmos”ceruzát kapott ajándékba.
Az őszi szünet előtt tettünk látogatást a Takarékszövetkezetben, s először megcsodáltuk a gyerekek műveit, majd osztályonként beléptünk a pénzintézménybe. Jóleső érzéssel töltött el bennünket, hogy a Takarékszövetkezet dolgozói megköszönték a szép rajzokat.
Ezután következett a betétek elhelyezése. Volt, aki most járt először itt, volt, aki már takarékbetétkönyvével együtt érkezett. Bárhogy is volt, mindenki kapott egy-egy csokit ajándékba.
Reméljük a takarékoskodás a későbbiekben is jellemzi majd a gyerekeket!
Horváth Judit