Végre kevesebb a szemét!
A Barangoló Közhasznú Egyesület és a Végegyházi Sporthorgász Egyesület április 2-án délután tavaszi nagytakarítást szervezett faültetéssel egybekötve faluszerte és a Száraz-ér környékén.
Április 2-a, szombat a környezetvédelem jegyében telt Végegyházán. A délelőtti Tapossa Laposra Napot délután 2 órakor folytattuk, a piactéren összegyűlt gyerekekkel és felnőttekkel. Együtt indultunk el szokásos körutunkon, hogy a községünk külterületén, elsősorban a Száraz-ér mellett összegyűjtsük a szemetet. A hasznos munkánkat kellemessé tette a szép tavaszi idő, az éledő természet látványa.
A bő két órás túránk során igen nagy területet bejártunk, ami lehetővé tette, hogy alaposan átfésüljük a bejárt területeket. Azt már induláskor láthattuk, idén sokkal kevesebb szeméttel találkoztunk jártunkban- keltünkben, mint eddig bármikor. Szemeteszsákjaink lassan teltek, bár népes csapatunk a legapróbb hulladékért is lehajolt.
A néhány zsáknyi hulladék elégedettséggel töltött el bennünket, az már csak „hab volt a tortán”, hogy nagyon élveztük a gyalogtúrát a természetben. Kellemesen elfáradva értünk vissza négy óra után a piactéri szelektív hulladékgyűjtőhöz, ahová elhelyeztük gyűjtésünk eredményét. Kicsik és nagyok javára kell írni, hogy végig kitartóan és lelkesen végezték önként vállalt feladatukat.
Míg szemétszedő brigádunk túrázott, még egy népes csapat dolgozott falunk szépítése érdekében. Ők facsemetéket ültettek a Száraz-ér mellett és a temetőnél. A Barangoló KHE által biztosított facsemeték kiültetése már több mint egy hete folyik községünkben és környékén. A nagy mennyiségű akáccsemete mellett, melyeket a falu környékére ültettünk ki, több száz fűzfa és nyárfa került a Száraz-ér árterületére.
Ezen kívül díszfákat is ültettünk a temető területére, a Községi Önkormányzat segítségével. Az így lezárult fásítási program során az elmúlt másfél évben összesen több mint tízezer facsemetét telepítettünk. Természetesen ezek a fák nem mind községünk területére kerültek, hanem a környező területeknek is jutott belőlük.
Már hagyomány, hogy a környezetvédő munkánkat egy közös szalonnasütéssel koronázzuk meg. Most is így történt, délután hat órakor a Barangoló Gyűjteményes Ház látta vendégül az akcióban részt vevő kicsiket és nagyokat. Ahogyan az egész nap folyamán, most is sokan eljöttek a tavaszköszöntő tábortüzünkre. A több mint hetven vendég benépesítette a Gyűjteményes Ház udvarát, a sportpályát és a játszóterünket is.
A gyerekek rögtön birtokba vették a szabadtéri játékokat és a focipályát, a felnőttek pedig nekiláttak a tűzgyújtás akkurátus feladatának. Ebben az évben ez volt az első nap, hogy a Gyűjteményes Ház benépesült, s mivel sokan jól ismerik már a hely szellemét, hamar feltalálta magát mindenki. Elsősorban a gyerekek, akik kifejezetten otthonosan érezték magukat náluk, de mi felnőttek is kellemes estét töltöttünk együtt.
A közösen eltöltött nap különösen összehozta a társaságot, s a munka után jólesett együtt szórakozva lezárni ezt a napot. A szalonnasütés után is még sokáig együtt voltunk.
A környezetvédelmi akciónk résztvevőin kívül támogatóink voltak még: Gyebnár Tibor, Jámborné Svorenj Szilvia, Kiss Károly, Szkupeny Anita, Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja. Köszönjük a segítségüket!
Horváth Judit, Horváth László