Miénk itt a tér
Környezetvédelmi kiállítással nyitotta meg újra a Barangoló Közhasznú Egyesület a régi kettes iskola kapuját a végegyházi közönség előtt 2011. október 10-én.
Egyesületünk nemrég kapta használatba a Községi Önkormányzattól a régi iskola épületét, melyet önkénteseink kitakarítottak, s ahová a saját bútorainkon kívül támogatóinktól is kaptunk berendezést. Úgy gondoltuk, az itt létrehozandó Barangoló Közösségi Ház első rendezvénye nem is lehetne más, mint egy kiállítás, s a legaktuálisabb téma ehhez a környezetvédelem. Ennek apropóját pedig a Nulla Hulladék Hálózat kezdeményezéseként meghirdetett Komposztálás Ünnepnapja adta, mely szintén október 10-e.
A komposztálás témaköre mellett kiállításunkban megjelenik a szelektív hulladékgyűjtés, a természet szeretete, s természetesen az iskolás és óvodás gyerekek előző tanévben készített sok-sok örökzöldes alkotása is. S mivel a végegyháziak ezer szállal kötődnek természeti értékünkhöz, a Száraz-érhez, az itt készült fotókból is válogattunk néhányat.
Most még csak kiállítási tárgyként jelenik meg a Gazdálkodj felelősen társasjáték, a Végegyházi Papírgyár kellékei, valamint az Ökológiai lábnyommérés, de az őszi szünetben – amikor több időt tudnak majd nálunk eltölteni a gyerekek – mindegyiket ki lehet próbálni.
A kiállítás berendezését az előző hét végén sikeresen befejeztük, s a hétfői nap jöhetett a főpróba, az első vendégek. Izgatottan vártuk őket, hogyan tetszik majd nekik? A gyerekek számára izgalmas téma a természet, közel áll hozzájuk, különösen, hogy saját munkájukat is felfedezhették.
Nem volt hiábavaló a Zöld Manóval együtt töltött időszak, érdeklődve fedezték fel maguknak a kiállítás anyagát. A teremben csicsergő madarak nesze összekapcsolódott a gyerekek zsivajával, s minden zegzugban felfedezhettük a látottak iránti lelkesedésüket.
Meggyőződésünk, hogy a környezetvédelem iránt érzékeny gyerekekből később környezetvédő felnőttek válnak. Ennek fontosságát próbáljuk erősíteni e kiállítással, melyet most mint látogatók nézhetik a gyerekek, de reméljük, az őszi szünetben kipróbálójuk is lesznek, ahol játszva tanulhat együtt minden korosztály. A kiállítást támogatta a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja.
Horváth Judit