Miénk itt a tér
Tavaszi nagytakarítással egybekötött faültetést szervezett a Barangoló Közhasznú Egyesület és a Végegyházi Sporthorgász Egyesület 2014. március 29-én délután Végegyháza községben és a Száraz-ér mentén.
Hagyomány már nálunk, hogy tavasszal számítunk Végegyháza környezetvédőinek aprajára-nagyjára. A tavaszi nagytakarításunk napján, ahogyan most is, többféle feladatot is elvégzünk.
A Száraz-ér mellett több mint két éve kihelyezett padok, asztalok ebben az évben is alapos lazúrréteget kaptak, hogy továbbra is ellenálljanak az időjárás viszontagságainak, s megszépüljenek.
A Barangoló Közösségi Ház udvarának kerítéséhez szép cserjék kerültek, még több zölddel szépítve környezetünket. A faültetési programunk már csaknem két hete tart, lassan már kétszáz fát ültettünk falu szerte. Önkénteseinkre mindig számíthatunk!
Csakúgy, mint azokra, akik túrázni indulnak azzal a céllal, hogy a községben és a Száraz-ér mellett talált szemetet összeszedjék. Még az eddigieknél is kevesebb hulladékot találtunk, de valahogy sejtettük ezt. A sétánk fáradalmait természeti kincsünk szépsége hamar feledtette, bár az is igaz, hogy a gyerekek fáradhatatlanok.
Olyannyira, hogy visszatérve a közösségi házba, még focizni is volt kedvük és erejük. Mi pedig őket nézve, beszélgetve gondoltuk végig, mennyi mindent végeztünk ezen a napon, s milyen jól éreztük magunkat.
Környezetvédelmi délutánunkat a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázata és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.
Horváth Judit
Fotó: Takács Márk