NEM MARADT KI A 11-ES!

A Barangoló Közhasznú Egyesület 11. alkalommal szervezte meg térítésmentes nyári táborát, melynek főhadiszállása 2019. július 01-26-ig most is a Barangoló Közösségi Ház volt.

A Barangoló Bejárós Tábort igaz, hogy elsősorban alsó tagozatos gyerekek számára hirdetjük meg, de ebben az évben jócskán volt ovisunk is, felsősünk is, akik rendhagyóvá tették együttlétünket, s a korosztályi különbségek miatt programjainkat is differenciálni kellett. Hiszen a legkisebb táborosunk alig öt, a legkorosabb pedig tizenhárom éves volt. Az is igaz, hogy a kicsikre a nagyobbak folyamatosan figyeltek, és segítették őket, ha szükséges volt. Kellett is, hiszen az ovis korosztály különleges, szeret a saját feje után menni, mindemellett olyan bújósak és szeretnivalók! Persze a nagyobbak között is kell néha atyáskodni, de úgy szép az élet, ha zajlik. Nálunk pedig zajlott, az együtt töltött négy hét alatt.

A gyerekeken kívül most is voltak középiskolás segítők, akik a KÖTELEZŐ önkéntes óráikat töltötték itt, nálunk. A tábor végére ők is rájöttek arra, hogy nem lódítottam, mikor június végén azt ígértem, ők is jól szórakoznak majd velünk. Mint egy nagy családban, sok-sok tevékenységgel, örömökkel, kevés bánattal és veszekedéssel, gyors kibéküléssel és vég nélküli játékkal teltek mindennapjaink. Ez az egy hónap közel hozta egymáshoz a táborosokat, mindig volt kivel játszani, unalomból pedig kevés volt.

Idei BB Táborunkat a NAP-, a SZÉL-, a VÍZ- és a FÖLD-energiához kapcsolódóan építettük fel, de a kicsikre is gondolva az ÉVSZAKOK-hoz is. (Milyen szerencse, hogy évszakból is négy van!)

Az ENERGIÁ-s témához nagy segítségünkre volt az EnergiaKaland honlap, mely nagyon sok ismeretet dolgoz fel játékos formában. A laptopokon, csoportban dolgoztunk az adott héthez kapcsolódóan. Segítségképpen mindig leveleztem is a táborosokkal, s e-mail-ben küldtem az odavágó linkeket. A többi már ment önállóan. A kisebbek, s a várakozók sem maradtak feladat nélkül, hiszen energiás pároztató, memóriajáték és társasjáték múlatta nekik is az időt. A témákhoz kísérletek is párosultak, melyekre nagyon kellett készülnöm, de nem csak a gyerekek, én is imádtam őket. Fantasztikus volt megfigyelni a fizikai és kémiai változásokat, olyan volt, mint egy varázslat. S ha valamelyik mégsem sikerült, később újra megpróbáltuk.

Az ÉVSZAK-os témáknál először mindig saját tapasztalataikat mondták el a gyerekek, ezután adott mondatkártyákból választották ki és tették fel az évszaklapra az odaillőt, valamint ekkor készültek el az évszakfák, méghozzá a táborosok festékbe mártott ujjlenyomataival.

A KÖRNYEZETVÉDELEM is sarkalatos pontja táborunknak. Folyamatosan figyeltük a természetet. Nem is gondolná az ember, hogy akár a közösségi ház udvarán is mennyi kis élőlénnyel találkoztunk. Kreatív munkáink során igyekeztünk újrahasznosított anyagokkal dolgozni, mely nem csak környezetbarát, de költséghatékony is volt. S természetesen a környezetvédelmi vetélkedő sem maradhatott el, mely jó kétórás volt, de sok-sok játékos feladattal tettük próbára a táborosok tudását.

Az EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD fontosságára többek között a táplálkozásról szóló interaktív előadás, a közös salátakészítés és annak elfogyasztása hívta fel a figyelmet. S mivel tudjuk, hogy édességet is szükséges bevinnünk, kürtőskalácsot is sütöttünk, s persze mind meg is ettük. A sportfoglalkozásokon egyéni- és csapatversenyeken mérhették össze tudásukat a gyerekek. A mozgás egyébként is áthatotta mindennapjainkat, hiszen a lehető legtöbb időt töltöttük kint szabadfoglalkozásokon is. A játszóterünk és a tornaszobánk ideális helyszín volt, nyerő volt a foci, a labda, a tollaslabda, a frizbi, sőt a kilyukadt fitneszlabda is, melyet mindig újra kellett fújni. Kipróbáltuk a petanque-t, a részeges szemüveget is, sőt a régi játékot a gumival való ugrálóst is.

Az INFORMATIKAI tudásunk is gyarapodott, hiszen célzott feladatokat nem csak a laptopokon, hanem a tableteken is végeztünk. Ha már DJP Pont vagyunk kihasználtuk a kapott IKT eszközöket: fájl- és mappaműveleteket végeztünk, folyamatosan használtuk a levelezőrendszert, megismertük a Quiver programot és olvastunk QR kódot.

Nagyon sokat KREATÍV-kodtunk, s természetesen a kész műveket mind haza is vihették a táborosok. Készítettünk ékszereket gumiból, nyitófülből, festett tésztából és gyöngyből. Festettünk kavicsot, de centrifugáztunk is festékkel és fonalképet is készítettünk.

PET palackból készítettünk „naptárolót” és virágcserepet is, melyek a beleültetett citromokkal díszítik közösségi házunk ablakait. Italos dobozból és a csörgőfa terméséből ritmushangszert készítettünk.

Készítettünk legyezőt, papírforgót, óriásbuborékot, növénygyűjtő lapocskát is. Az újságpapírból és maradék textilből készített labdadobáló is nagy sláger volt táborunkban. Természetesen most sem maradt ki az agyagozás, s az elkészül alkotásokat száradás után ki is festettük. A Quiver színezővel háromdimenziós képeket készítettünk, de főként a kicsik ezen kívül is sokat rajzoltak, színeztek.

Támogatóink segítségével most is KIRÁNDULTUNK. Voltunk a csongrád-bokrosi Vadnyugati Városban, amely igazi gyerekparadicsom. Olyan kalandokban volt ott részünk, amely szerintem maradandó élményt nyújtott mindenki számára.

Magyarbánhegyesen, Eliadesz Edit és Vajda Norbert otthonában a mini vadaspark és a sok játék mellett még egy bűvész előadása is elvarázsolt bennünket.

A Végegyházi Horgásztónál most is csónakáztunk Mártival, s közben bóklásztunk a tóparton, nézelődtünk, agyagoztunk, falatoztunk az érett potyóka szilvából.

S végül, de nem utolsósorban egy igazi méhészetben is jártunk, ahol közelebbi ismeretet kötöttünk a méhekkel, megismertük szokásaikat, a mézkészítést, s alapos kóstolót is kaptunk e finom édesítőszerből.

Nem csak mi kirándultunk, egy ízben mi is vendéglátók voltunk, hiszen a mezőhegyesi Bárka Tábor gyerekei látogattak meg bennünket.

Négy héten át nyolc-nyolc órát, összesen 160 órát töltöttünk együtt. A közös tevékenység, a sok játék, beszélgetés mellett most is próbálkoztam a közös énekléssel. A gyerekek lebeszéltek róla, bár furcsa módon néha-néha dudorászták az itt tanult dalokat. Megpróbálkoztunk a furulya megszólaltatásával is, s volt akinek dótól felső dóig ez sikerült is, sőt még dalok fújása is sikerült néhány nap alatt. (Te jó ég, nekem ehhez majdnem fél év kellett!) Mostani táborunkban sok név- és szülinapot ünnepeltünk együtt, amely bensőséges hangulatot teremtett közös együttlétünkben. No és mindig finomsággal is járt! Amiben jócskán volt részünk! Hiszen kaptunk palacsintát, főtt kukoricát, pizzát, jégkrémet, süteményt, cukorkát, melyekre minden gyerek vevő volt. S táborunk végén nagy élmény volt a Barangolós Mozi, igazi plakáttal, mozijeggyel, popcornnal, s még ki sem kellett mozdulnunk!

A fociban a 11-es berúgása nagy öröm egy csapatnak, s remélem bb táborosaink is ilyen örömmel tekintenek vissza majd erre az egy hónapba. Ami csak belefért, igyekeztünk beletenni annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát.

A tervezés időszakában általában meglévő készleteinkkel szoktunk kalkulálni, hiszen olyan ritka volt, hogy táborunkra pályázati pénzt sikerüljön nyerni. Egyéb anyagi lehetőségünk sajnos szerény, bármennyire spájzolósak vagyunk. Ezért is boldogság, hogy mindig találunk támogatókat és segítőket, akik vagy anyagilag vagy szakmailag segítik ennek a négy hétnek a megvalósítását. E nélkül sokkal nehezebb lenne.

A Barangoló Közhasznú Egyesület nevében szeretnék köszönetet mondani nekik! Táboros mindannapjainkról folyamatosan beszámoltunk a Végegyházi Barangolón és a Facebookon, s ahogy ott is, itt a valóságban is látszott, hogy a gyerekek sokat nevettek, boldogak voltak, jó helyük volt itt. Talán ez a legnagyobb köszönetnyilvánítás!

A 11. Barangoló Bejárós Tábor támogatói, segítői:

Almádi Judit, Barkanics Krisztina, Besenyő Veronika, Deák László, Dzsamba Emese, Eliadesz Edit, Faragó Beáta, Fehérvári Dániel, Fehérváriné Sárközi Erika, Fentor Henrietta, Gál Noémi, ifj. Grevletyi István, Grevletyi István, Grevletyiné Barkó Erika, Gyebnár József, Gyebnár Tibor, Györgyi Kíra, Horváth József, Horváth Józsefné, Horváth Judit, Horváth László, ifj. Horváth László, Horváth András, Mezei Tiborné, Onodi Judit, Rádainé Kunos Klára, Rátódi István, Róka Albert, Sipos Bianka, Takács Márk, Vajda Norbert, a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa, a Mezőhegyesi Református Egyházközség, a Mezőhegyesi Református Egyházközségért Egyesület, a nagybánhegyesi Gomba Büfé, a Pontvelem Nonprofit Kft, a Rockdairy Kft., Végegyháza Községi Önkormányzata, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület   és a táboros gyerekek szülei.

Köszönjük szépen!

Jövőre újra táborozunk akkor már egy tucatjára! Találkozzunk akkor is!

Horváth Judit