TAVASZI BARANGOLÁS
Első tavaszi Gyerekkuckónkba jöttek el a gyerekek 2022. április 9-én délelőtt, a Barangoló Közösségi Házba.
Ősszel gyerekkuckóztunk utoljára. Először a Covid, majd a hideg és egyéb programok miatt maradtunk otthon szombat délelőtt. De a mai napon úgy döntöttünk, nincs kifogás! Egyrészt a Barangoló kapott három strucctojást Trajer Páltól, amit természetesen még húsvét előtt ki kellett festenünk. Másrészt a gyerekek hétről hétre kérdezték, mikor lesz már Gyerekkuckó. Tehát nem halogathattuk tovább, szombaton, kilenc órától kinyílt a Gyerekkuckó ajtaja, ami előtt már fél 9-kor várakozott néhány érdeklődő. S mint minden alkalommal, most is birtokba vették a djp-s laptopokat, húsvéti tojásmintákat keresve. Volt, aki a kinyomtatott üres tojásformákba rajzolta a kiválasztott mintákat, volt, aki szemével rögzítette a látottakat.
Kilenc órakor egy gyors megbeszélés során vettük számba a következő egy óra lehetőségeit. Aki hozott kifújt tojást, belekezdhetett festésébe, a gyönyörű színű temperafestékek és ecset segítségével.
A többiek sokféle nyomtatott tojásminták közül választhatott, s kiszínezhette azokat. De ez csak a bemelegítés volt, hiszen még ott voltak a strucctojások.
A három tojásra tizenöt gyerek ácsingózott, gyors matematikai műveletvégzés során kiszámoltuk, három ötös csoportban tudjuk őket kifesteni. Alapozni nem kellett, hiszen kettő sötétszürke, egy pedig kék színű volt, a többi már gyerekjáték volt. Tíz órára el is készültünk, s ekkorra a nap is kisütött.
A gyerekek gyorsan rendet raktak, elpakoltak, s indultunk sétálni, amit már nagyon vártunk. Nagyon jól emlékeztünk még, milyen jól skerült az őszi sétánk, s most hasonlóan szép élményekre vágytunk.
Első utunk a Száraz-érhez vezetett, ahol bár levágták a nádat, siralmas volt a látvány. A régen még hömpölygő, kanyargó vízből alig látszott valami. S ha a vízfolyás nem is nyerte el tetszésünket, a tavasz jelei a növényeken annál inkább. A fákon lassan előbújtak a levelek, a fűben sok-sok ibolya kéklett, s utunk során sárgán virító salátaboglárkával is találkoztunk.
Továbbmenve természetesen nem hagyhattuk ki a lődombot is, melynek magaslatát többször is megmászták a gyerekek. Fentről egész messzire ellátni, s lefutni rajta igazán élvezetes a fiatal lábaknak.
Persze tartottunk egy kis pihenőt, mielőtt továbbmentünk a kiserdőbe, s a Száraz-érig utat törtünk magunknak. Itt már jobban bővelkedett a medre vízben, hiszen csak a szélén szegélyezte nád.
Majd visszamentünk az útra, s elsétáltunk a Fekete hídig. Útközben fácánt láttunk, s vadkacsa hangját is hallottuk messziről.
Az ér itt is csúf volt, nem is maradtunk tovább, indultunk a Végegyházi Horgásztóhoz. Hátulról bekukucskáltunk a kerítésen, láttuk, hogy sok horgász reménykedik a halfogásban, s közben egy kis gyíkkal is találkoztunk. A major felé folytattuk utunkat, kívülről ott is szétnéztünk, majd a horgásztavat oldalról megkerülve végre megrékeztünk a tóhoz.
A Száraz-érhez képest felüdülés volt látni a tiszta vizet, melyben vízipókok „sétáltak”, sőt kishalakat is lehetett látni a vízben. Néha egy-egy hal is „kinézett” a vízből. Jólesett megpihenni ebben a szép környezetben, Márti, a csónak oldalán. De időnk lassan lejárt, tele élménnyel indultunk vissza, s déli harangszóra meg is érkeztünk a Barangoló Közösségi Házba.
Nagyon jól éreztük magunkat. Pedig semmiféle különleges dolgot nem csináltunk, de mégis. Talán, mert nagyon sokat beszélgettünk. Talán, mert együtt voltunk. Talán, mert közösen tervezgettünk. Ki tudja?! Tavaszi szünet után találkozunk újra!
Horváth Judit