Kilenc órakor útra keltünk, hogy meglátogassuk Gyebnár Tibor méhészt. Mindnyájan szeretjük a mézet, és kíváncsiak voltunk, hogyan is készül. S hogy a méheknek ehhez valami közük van, ezt valamennyien tudjuk, de Tibi bácsi mindent részletesen el is mondott nekünk.

S nem csak elmondta, de mindent meg is mutatott nekünk. Először is, hogy hogyan élnek a kaptárban a méhek, mivel táplálkoznak, mire jó a kaptár. Aztán a kaptár belsejét is megismerték a bátrabbak, sőt a méhecskékkel teli keretet is kézbe vehették.

Persze szigorúan védőhálóba öltözve mentek ki a táborosok, füstölővel is „felfegyverkezve”. Megismertük azokat a szerszámokat, eszközöket is, melyekkel a méhészek dolgoznak.

Mire a mézkészítésben kérte Tibi bácsi a táborosok segítségét, már egészen megszoktuk, hogy körülöttünk is szorgoskodtak a méhek, hiszen fontosabb elfoglaltságunk is volt.

Megismertük a méztermelés melléktermékeit, de az igazi élvezet a pergetés volt. A gyerekek szorgosan vitték a teli kereteket, s újra és újra kóstolgattuk a pergetés közben kifolyó friss mézet. Nagyon finom volt!

Biztosan sok mindenkiben volt egy kis tartás a méhekkel szemben, de látogatásunk végére igazán megbarátkozhattunk velük. És egyetlen csípést szenvedtünk el, azt is egy darázs okozta.

Délben - szokásunktól eltérően – ma senki sem ment haza, hiszen Laci bácsi finom lecsóval várta a túráról hazaérkezőket. Az ebéd után Kemény Lajos több mint hetven fánkot hozott, melyet ő sütött a táborosoknak. Kellett is az energiapótlás, mert délután már a táborzárásra készültünk, rendbe tettük a körletet, a házat, berendeztük a kiállításunkat, és a műsorunkat próbáltuk.