2:2 – a javunkra!
A végegyházi sportpályán 2014. augusztus 24-én 17 órai kezdettel került sor a Végegyháza – Medgyesbodzás-Gábortelep bajnoki mérkőzésre.
Több évtized után játszottak a végegyházi focipályán hivatalos bajnoki mérkőzést. Így az ünnepi alkalomhoz méltóan népes nézősereg tette tiszteletét a pálya szélén. A mérkőzés előtt az esélylatolgatás mellett egyfolytában a régi idők focijáról folyt a szó.
Majd elkezdődött a meccs, s végre újra szurkolhattunk Végegyháza csapatának. Az első félidőben vezetést szerzett csapatunk, melyet a második félidőben még egy góllal növeltünk.
A fiatal játékosokból álló lelkes vendégcsapat először szépített, majd egy gyors akció végén ki is egyenlített. Így döntetlennel zárult a pályaavató mérkőzés.
De ezen a napon nem az eredmény vagy a megszerzett pontok számítottak, hanem az, hogy a szépen rendbetett sportpályán együtt játszottak a tapasztalt, veterán játékosaink a most kezdő fiatalokkal. Ez pedig mindennél többet ér. „Mert kell egy csapat…” S nekünk már van!
Legközelebb szerdán, augusztus 27-én 17.30-kor lépnek pályára labdarúgóink a Szabadkígyós elleni Magyar Kupa mérkőzésen.
Horváth László
Fotó: Horváth Judit