Rongylabdabajokság másodszor is
A Barangoló Közhasznú Egyesület 2014. október 11-én délelőtt rendezte meg a II. Végegyházi Rongylabdabajnokság első fordulóját a Közösségi Házban.
Egyesületünk Barangolások az Egészség Földjén című programjának egyik nagy sikerű rendezvénysorozata volt a rongylabdabajnokság, ezért úgy döntöttünk, hogy a támogatási időszak lezárulta után is a rongylabda rúgására buzdítjuk a fiatalokat.
Nem mindennapi élményt jelentett az előző négyfordulós bajnokságunk, látványnak sem volt utolsó, s a legfontosabb a kiapadhatatlan jókedv volt. A folytatás ötlete így rögtön termékeny talajra talált. Szombat reggel a pálya előkészítésének „fáradtságos” munkája már igen víg hangulatban történt, majd szállingóztak a csapatok tagjai is.
A szokásos nehézségek után lassan körvonalazódott a négy csapat felállása is. A II. Rongylabdabajnokságra benevező csapatok – meglepetés játékosaikkal együtt – a következőek: Íjászok, Táncosok, Dávid FC, Leopárd. A versenybíró ez alkalommal is Takács Márk volt, s a szabályok ismertetése és a sorsolás után kezdődhetett a játék.
A kétszer tíz perces mérkőzések során mindenki megtapasztalhatta, hogy a rongyból készült labdát nem is olyan egyszerű ide-oda rugdosni. Teljesen mindegy volt, hogy óvodáskorú vagy netán felnőtt lába elé keveredett a labda, mindenki egyaránt megküzdött vele, az ellenfelével, s az olykor fogytán lévő levegővel.
Az is jellemző volt, hogy most sem okozott gondot a különböző életkorú játékosok találkozása a pályán. A nehézségek ellenére igen vidám csatazaj szűrődött ki a Barangoló Közösségi Ház udvaráról. Az egész délelőttön át tartó küzdelem pihenői közben jókat beszélgettünk, kellemesen telt az idő. Ehhez a vénasszonyok nyara is partnerünk volt, kellemesen sütött a nap.
Reménykedve abban, hogy a jó idő kitart még, a következő fordulót két hét múlva tervezzük. Az első forduló végeztével többen maradtunk még, szendvicsekkel kínáltuk vendégeinket, hiszen a nap folytatásaként gyalogló túrát is terveztünk még!
Horváth Judit