19. nap

Ma világot látni mentünk, kirándultunk Szegeden! Busszal indultunk útra, s Szegedre érve lementünk a Tisza partra.

 

Utána délelőtti programunk a Szent-Györgyi Albert Agórába vezetett, ahol sokféle érdekességben volt részünk. Először is szabadtéri gyermekszínházi előadást élvezhettünk, majd az Informatika Történeti Kiállítást tekintettünk meg.

Nem csak a látnivalók és az elméleti érdekességek keltették fel a figyelmet, de kipróbálhattuk a tárcsás telefont, lyukkártyát készíthettünk, sőt régi és új játékokat is kipróbálhattunk.

Ezután a Látványlaboratóriumba látogattunk el, ahol többek között a lézerfény sok-sok érdekességét láthattuk.

Az agórás programunk zárásaként pedig a Mintaotthonban néztük meg, milyen csodás berendezések és eszközök lehetnek majd a jövőnk otthonában.

Bizony már dél jócskán elmúlt, mikor kiértünk a Szegedi Vadasparkba. Mindenki imádja az állatokat, de mi először megebédeltünk, Szurikáta menüt ettünk, s közben még a fókák etetését is megnézhettük.

Tele hassal már jobban esett a séta is, bejártuk a vadaspark csaknem összes zegzugát. Izgalmas kalandban volt részünk, hiszen az öt földrész legjellegzetesebb állataival találkozhattunk élőben, s valóban lejártuk a lábunkat, de fáradhatatlanul gyalogoltunk a gyönyörű állatkertben.

A végén már egyre többször lecsücsültünk, de közben is állandóan figyeltük az ott lévő állatokat. Nem mindennapi élményben volt részünk a mai napon!