18. nap

Mai zenedélelőttünkön Szántó László érkezett hozzánk gitárjával. A táborosok nagy része jól ismeri Laci bácsit, szívesen énekeltünk most is vele.

Sok ismert dalt nótáztunk közösen, slágereket, népdalokat, gyermekdalokat vegyesen, de néhány dalt most tanított meg velünk Laci bácsi.

A gitár mellett ütős kíséretet is adtak a gyerekek, hiszen nádszállal vertük az ütemet aláfestésül. Nem is olyan rosszul, mint kiderült. A foglalkozás végén szokás szerint kívánságműsor következett, a gyerekek kérésére következtek dalok, melyeket nagy lelkesedéssel énekeltünk együtt.

Taekwon-do bemutató is gazdagította programunkat, hiszen ezen a délelőttön a taekwon-dosok törést gyakoroltak udvarunkon. Kinyó Gábor külön a táborosok kedvéért 20 cserepet tört el egyszerre, mely mindenkit lenyűgözött.

 

Meglátszik, hogy végéhez közeledik táborunk, egyre inkább dúskálunk a földi javakban is. Délelőtt süteményt és almát, délután palacsintát   is ettünk!