Napunk elején előkészítettük a pénteki agyagozás, a lányok alaposan összegyúrták vízzel keverve, majd kis gombócokban kitettük egy kicsit száradni.
Majd miután mindenki bejött és megreggelizett, előkészítettük a délelőtti Ki Mit Tud? vetélkedőnket. A fellépők feliratkoztak Martinnál, majd még egy utolsó próbát tartottak, hogy minden rendben legyen. Berendeztük a sportszobát a műsorra, majd a résztvevők és a nézők helyet foglaltak. Kezdődhetett a műsor! A gyerekek azt is megbeszélték, hogy melyik műsorszámot ki fogja felkonferálni, hogy mindent úgy csináljunk, mint a nagyok.
Először Szabó Dóra és Kopócs Kitti táncolt a lányos Despacito-ra, majd Faragó Natália és Barta Lili tánca következett Sia Chandelier című nótájára. Ezután a fiús Despacito következett, melyre Deák Alexandra és Faragó Tifai táncolt.
Szabó Dóra, Szabó Petra és Barta Lili közös tánca következett Taylor Swift Shake it off című számára, melynek érdekessége az volt, hogy a produkció közben behívták még táncolni Faragó Natit és Kopócs Kittit is.
S végül, hogy a fiatalabb korosztály is képviseltesse magát, Gyenes marina és Dalicsek Bianka elénekelte a közönségnek a Mókuska dalt.
Mindenki nagyon jól szórakozott az idei Ki Mit Tud? vetélkedőnkön, s a benne fellépők mindegyikét megajándékoztuk egy-egy kinder figurával, hiszen sokat készültek a mai alkalomra. Sikerélményben is volt részük jócskán, hiszen közönségünk nem szűkölködött a tapssal.
Kipihenve a fáradalmakat délután jöhetett a karaokee! Ilyenkor mi nagyok mindig megismerjük az aktuális slágereket, bár egy kicsit cenzúrázva, hiszen megegyeztünk, hogy mulatós az idén nem lesz. A táborosok nem csak énekeltek, de voltak, akik táncoltak is a zenére, egy-egy jól sikerült választás többeket odacsalt a mikrofon elé.
Szünet után azért becsempésztem néhány gyerekdalt, a Banyadalt és az Almás Nád a házam tetejét, melyeket közösen énekeltek a táborosok. (A közös kép érdekében is!)
Azért utána még akadtak újabb slágerek, hiába, ilyen az élet. Mint ma már megjegyeztük egymás között, nem az iskolában vagyunk.
Mai finomságunk: sárgadinnye, jégkrém. A kalandlapok mindegyikébe pedig zöld szívecske. Hazamenetel előtt pedig gondolatban alaposan nekikészültünk a holnapi biciklitúránknak. (Csak ne essen, és ne legyen nagyon meleg!!!)