13. nap
A mai napon folytattuk a középkori fegyverkezést. De mielőtt munkához láttunk, reggeli után kukoricáztunk egyet, mely erőt adott a nagy feladat véghezviteléhez.
Tegnap Sárközi Enikővel és Gonda Andival előkészítettük a páncélöltözet elő- és hátoldalát, melyet ma a táborosok beezüstöztek és díszítettek. Ehhez alufóliát, ezüstszínű díszeket használtak fel, hogy minél feltűnőbb, káprázatosabb lovagi öltözetekkel büszkélkedhessenek tulajdonosaik. A fémszín egységén mindenki fantáziájának egyénisége adott változatos alkotásokat.
S mivel középkori várunk a Közösségi Ház kőrisfája köré épült, ezért minden kislovag egy fadísszel fejezte be a páncél díszítését. Aki kész lett, fegyverek „kovácsolásával” folytatta lovagi munkáját, hogy egy esetleges háború során kellőképpen felkészülve várják az ellenséget a Barangoló Bejárós Tábor hős lovagjai.
Sokaknak a délelőtt is kevés volt e sokrétű feladat maradéktalan elvégzésére, ezért ebéd után is folytatták tevékenységüket. S természetesen nem maradhatott el a lovagi felkészülés sem, a páncélba beöltözött kislovagok pajzzsal és karddal kezükben tették próbára ügyességüket egymással szemben, hogy egyre gyakorlottabbak legyenek, ha itt az idő. Soha nem lehet tudni!