11. nap

Harmadik hetünkben időutazást teszünk a középkorba. Hétfőn megtudtuk, mi is az a heraldika, vagyis a címertan. Megnéztünk néhány középkori címert, megtudtuk, milyen alakja lehet, hogyan lehet osztani a belső részét, milyen ábrázolások a legjellemzőbbek, s milyen színeket használtak leginkább. A nekünk legismertebb címerként a magyar és a végegyházi címert is tanulmányoztuk, megismertük a bennük lévő ábrák jelentését is.

Majd a táborosok maguk is terveztek címert, saját ötleteik alapján készítettek először vázlatokat, majd a Közösségi Ház kerítésének belső falára is. Ez utóbbira színes krétákkal rajzoltak a táborra és a táborosokra jellemző címerpajzsokat.

Volt, aki egyedül, volt, aki párban dolgozott, s a délelőtt folyamán a belső kerítésünk, mint egy belső várfal sok-sok címerrel lett gazdagabb és színesebb. Középkori hetünk színhelye így kezd e korhoz formálódni.